Kosár
0
0 Ft
Amikor a magammal való őszinte kapcsolatra gondolok, a szabadág érzése van bennem. Semmilyen elvárás nincs magammal szemben, amit a külvilágnak mutatnom, vagy bizonyítanom kellene, ahhoz, hogy megfeleljek. Ebben rejlik az igazi szabadság. A magunkkal való őszinte kapcsolatban, és ennek szabadjára engedésében.
Az élet valódi értelme, a szabadság, a kiteljesedés, a magunkkal való őszinte kapcsolattal keződik. Ehhez azonban ismernünk kell önmagunkat, és elfogadni olyannak amilyenek vagyunk minden hibával és gyönyörűséggel együtt. Mindez nem jelenti azt, hogy ne törekedhetnénk önmagunk fejlesztésére, csupán azt, hogy elfogadjuk és megszeretjük amin nem tudunk változtatni. Elfogadom, hogy itt tartok, innen indulok. Test, lélek, szellem harmóniájára kell törekednünk, ehhez mindhárom egységet szükséges táplálnunk. Szükséges, hogy feloldjuk önmagunk blokkoló tényezőit, amelyek gátolnak bennünket a kiteljesedésben.
Ha nem szeretjük a testet, amelyben élünk, akkor megismerni sem akarjuk, szégyenérzet tölt el bennünket, mikor vágyak jelennek meg bennünk. Nem engedjük őket szabadon, nem engedjük bele magunkat a pillanatba, és a vágyaink megélésébe, anélkül, hogy ne töltene el szorongás.
A szeuxuális edukáció elcsúszott valahol, és ennek sokan áldaozatai vagyunk.
Úgy gondolom a szex, mint téma elég sokakban vált ki negatív gondolatot, érzést.
Blokkoló, korlátozó tényezők sorozata van a fejünkben a szexualitással kapcsolatban, amelyek gátolnak bennünket a valódi gyönyör megélésében.DE miért van bennünk félelem, szégyen, megfelelési kényszer, természetellenes érzés amikor a szexualitásról és a szexuális vágyainkról beszélünk? Miért tabu a szex?
Egyrészt mert ezt kommunikálja a társadalom, hogy a szex rossz, bűn, szexuális kapcsolatot létesíteni szégyen, önmagunknak örömet szerezni ciki, megélni a vágyainkat elítélendő, nem helyén való dolog.
Pedig a világ egyik legtermészetesebb dolga, hogy szexuális vágyaink vannak, hogy megakarjuk ismerni a testünket, hogy megakarjuk élni a gyönyört akár önmagunkkal, akár valaki mással. A szex egy olyan dolog, amit mindenki csinál, de sajnos kevesen mernek róla beszélni, ami komoly problémákhoz vezethet. A nem megfelelő, vagy egyáltalán a kommunikáció hiánya a szexuális igényekről, illetve magáról a szexről nagyon sok problémát okozhat. Akár fizikai, akár lelki szinten, amivel foglalkozni kell.
Nyíltan kell beszélnünk a szexről, mernünk kell elmondani amit gondolunk, amit szeretnénk, amin változtatnánk. Mernünk kell felvállalni a tapasztalatainkat. Mernünk kell felvállalni önmagunkat.A közös együttlét akár önmagunkkal, akár másokkal akkor lesz a világ egyik leggyönyörűbb és legfelszabadítóbb érzése, ha minden blokkot, és korlátozást feltudunk oldani és teljesen beletudjuk engedni magunkat a pillanatba. Amelyben nincsenek elvárásaink, nincs bennünk szégyen, vagy szorongás, hogy vajon mit gondol rólunk a másik, milyennek lát és hasonló korlátozó gondolatok, amelyek sokunk fejében megjelennek.
Ezek elengedéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a testünk, tudjuk, hogy neki mi a jó, és a legfontosabb, hogy szeressük a testetünket úgy ahogy van.
Engedjük meg magunknak ezt a folyamatot, és folyamatosan maradjunk kapcsolatba önmagunkkal, a testünkkel, a lelkünkkel. Foglalkozzunk önmagunkkal, a vágyainkkal, merjük megélni azokat, és hallgassunk a belső hívásra. Hagyjuk, hogy vezessen bennünket.
Ha nem nyomjuk el magunkban a vágyat arra, hogy örömet szerezzünk önmagunknak, közben megismerve igényeinket, és egy mélyebb kapcsolatot kialakítva önmagunkkal, akkor megtapasztalhatjuk a valódi szabadságot és kiteljesedést.
A szexuális játékszerekről szintén azt kódolták belénk, hogy ciki használni. Holott ezek segíthetnek bennünket a gyönyörben, önmagunk megismerésében, testünk felfedezésében és a szexuális vágyaink megélésében. Ha pedig a másokkal való kapcsolódás során használjuk egy magasabb szintre emelheti az együttlétet.
Segítségünkre lehet a jó szexuális kapcsolat kialakításában önmagunkkal, amely elengedhetetlen a másokkal való felemelő szexuális kapcsolat kialakításában.
Kezdd el kialakítani az őszinte kapcsolatot ÖNMAGADDAL, és éld át a SZABADSÁGOT és a GYÖNYÖRT.